2024. április 19. péntek
Emma napja

Akár a 20%-át visszakaphatjuk az iskolakezdés költségeinek!

Évről évre egyre többe kerül az iskolakezdés. Egy felmérés szerint a tanév kezdete gyerekenként 84 ezer forintba kerül, amihez az év során még havi 56 ezer forintos oktatással kapcsolatos kiadás társul. Öngondoskodással viszont akár 20%-ot visszakaphatunk a kiadásainkból!

Idén gyermekenként 127 500 forintnyi tankönyvről, taneszközről, ruházatról szóló számlát, egyetemi tandíjat, térítési díjat, kollégiumi költséget számolhatnak el az arra jogosult egészségpénztári tagok az önsegélyező szolgáltatások között kínált beiskolázási támogatás keretében. Vagyis az iskolakezdés tetemes költségét akár ennek az összegnek a 20%-ával, azaz 25 500 forinttal tudják csökkenteni az egyéni befizetéssel rendelkező pénztártagok - hívja fel a figyelmet a Patika Egészségpénztár honlapján.

 

9434.jpgA szülők többsége kész többletköltségeket vállalni azért, hogy gyerekei jövőjét megfelelő iskoláztatással alapozza meg, a legtöbben pedig igyekeznek mindenből a legjobbat megadni nekik. A Budapest Bank tavalyi kutatása szerint a válaszadók 39 százaléka tervezi, hogy gyerekéről annak munkába állásáig fog anyagilag is gondoskodni, közel negyedük pedig úgy gondolja, gyereke korától függetlenül segít majd neki.

Ez persze hatalmas feladatot ró a háztartásokra, hiszen 2016-ban egy általános iskolás gyerek szülője 73 ezer forintot, egy középiskolás tanulóé 90 ezer forintot adott ki az iskolakezdés okán. A felsőoktatásban tanulók költségei a legtetemesebbek - 166 ezer forint - igaz, ez az összeg 2014 és 2016 között nem emelkedett. Kérdés, hogy idén a lakhatási költségek (albérlet, kollégiumi díj) emelkedése hogyan befolyásolja ennek a korosztálynak a kiadásait. Az önsegélyező kasszák szolgáltatásával azonban ez a tétel is csökkenthető: a vonatkozó jogszabály alapján az iskolakezdési támogatást igénybe vehetjük a felsőoktatásról szóló törvény 1. számú mellékletében felsorolt, Magyarországon államilag elismert felsőoktatási intézményben hallgatói jogviszonnyal rendelkező 25. életévét be nem töltött természetes személy tekintetében kifizetett tandíjra, térítési díjra, kollégiumi díjra, albérleti díjra is.

 

A törvény szabályozza az elszámolható számlák kiállításának idejét is: a tanév utolsó napját követő 15 napon belül (június 30-ig), illetve a tanév első napját megelőző 15 napon belül – vagyis augusztus 15-től – kiállított és teljesített számlát lehet benyújtani a pénztárakhoz, amennyiben rendelkezünk tagsággal. A Budapest Bank már említett kutatásából az is kiderült, hogy a szülők kétharmada (58%) rendszeresen félre tud tenni a gyereke jövője érdekében. Bár kevesen gondolnak még ilyen szempontból az egészségpénztárakra, az önsegélyező szolgáltatásokkal bővített portfólió erre lehetőséget ad méghozzá nem is rossz hozam mellett amennyiben az egyéni befizetések után járó 20%-os, valamint a két évre lekötött összeg után járó további 10%-os szja-visszatérítést tekintjük hozamnak!

- A lakosság körében nagyon népszerűek a tavaly bevezetett önsegélyező szolgáltatásaink, sokan élnek az adókedvezménnyel támogatott lehetőséggel. A támogatás kifizetésének azonban szigorú jogszabályi feltételei vannak az egyes szolgáltatásokra és általánosságban az önsegélyező pénztárakra vonatkozóan - hívja fel a figyelmet Kardos György, a Patika-csoport cafeteriaszakértője.