2017. szeptember 24. vasárnap
Gellért és Mercédesz napja

Július 1-én rajtol a PET Kupa

16 ártéri hulladékból épült kalózhajó indul el, hogy július 1. és 9. között  71 kilométert tegyen meg a Tiszán. A Tiszai PET Kupa hazánk második legnagyobb folyójának védelmét és tisztítását tűzte zászlajára, felhívva a figyelmet a folyamatos hulladékszennyezettségére. 

9386.jpgIdén nyáron 2017.július 1. és 9. között ötödik alkalommal rendezik meg a Tiszai PET Kupát. Az évről évre rangosabb és nagyobb környezetvédelmi és közösségi esemény cégek, önkormányzatok, civil szervezetek részvételével 16 ártéri hulladékból épülő kalózhajóval vág neki a 71 km-es távnak tokaji pihenőnappal. Sőt, a tiszai akcióval párhuzamosan a Bodrogon is evez egy kenus takarító különítmény, akik Tokajnál csatlakoznak a flottához, hogy a célul kitűzött 10 tonna hulladék kiemelését teljesítsék. A PET Kupa keretei között Magyarország első folyami mikroműanyag vizsgálatára is sor kerül.

 

Felhívás

A Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) Fenntartható Jövőért Díjat hoz létre annak érdekében, hogy elismerje a Fenntartható Fejlődési Célok elérése érdekében végzett kiemelkedő vállalati és vezetői teljesítményt. Az új, komplex szemléletű díjat 3 kategóriában hirdetik meg:


1. Változásvezető
Amennyiben ismer olyan vállalatvezetőt, felső vezetőt, aki innovatív és kiemelkedő módon tett azért, hogy az üzleti világ jelentősen hozzájáruljon a fenntarthatósági kihívások megoldásához, jelölje a Változásvezető díjra. Jelölni itt lehet.

2. Üzleti megoldás
Innovatív, a szokásos üzletmeneten túlmutató üzleti megoldásokat várunk, amelyek kiterjesztésével a vállalati szektor jelentősen hozzájárulhat az Action 2020 Magyarország és az ENSZ Fenntartható Fejlődési Célok teljesítéséhez. A pályázati anyag itt érhető el.

3. Vezető nő (csak BCSDH tagvállalatok körében)

A jelölések és a pályázat benyújtásának határideje 2017. július 31. A díjakat 2017. október 12-én adják át a BCSDH üzleti ebédjén.

Nem mindennapi kihívás!

Az idei kihívást a 3200-3700 tonna, az év elei jégzajlással hazánkba érkező hulladék alapozta meg. Ennek nagy részét a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság már összeszedte, a PET flotta pedig a nehezebben megközelíthető részeken dolgozik majd, illetve a hátramaradt hulladékokat szedi össze.

„A kihívás nem mindennapi, azonban a cél annál nemesebb. Nagy reményekkel vágunk neki az idei versenynek és igazán ambiciózus célt tűztünk ki magunk elé, a tavaly gyűjtött hulladék kétszeresét, azaz 10 tonna szemét összeszedését. Köszönhetően a sok célirányú támogatásnak és a lelkes gárdának felkészülten vágunk neki ennek a tiszai szakasznak. A PET Kupa életében egy újabb mérföldkő, hogy a verseny alatt lezajlik az első folyami mikroműanyag vizsgálat is, ami a jövőre nézve új lendületet és irányokat adhat.” – mondta Hankó Gergely a Tiszai PET Kupa projektvezetője.

Az egyhetes megmérettetésnek megközelítőleg 250 kalóz vág neki. A táv 71 folyón megtett kilométer 6 állomással (Dombrád, Ibrány, Balsa, Tokaj, Tiszaladány és Tiszalök). A cél igen komoly. Megduplázni a tavaly gyűjtött hulladékmennyiséget, azaz annyi szemetet összeszedni, mint az elmúlt években eddig összesen. A PET flotta segítségére lesz egy bodrogi csapat, akik a tokaji hídnál kapcsolódnak be. A program egyik érdekessége 2017. július 6-án a „Tisza Nap” lesz, melyet a PET Kupa tiszteletére Tokaj városa szervez. Ez a kulturális programokkal tarkított neves nap egybe esik a hulladékvadászok pihenőnapjával és a folyami mikroműanyag vizsgálat eredményének kiértékelésével.

 

Hatékony naszád

A Wessling Hungary szakértői által végzett hiánypótló kutatással a PET Kupa csapata egy hatalmas lépést tesz előre. Az elmúlt évek versenyein gyűjtött tapasztalatok, törekvések és a már megvalósult kezdeményezések előirányozzák az újabb és újabb „feladatokat”, akár ezt a elemzést. Az eddig elért eredmények között mindenképp említésre méltó, hogy a Tisza 10 tonna szennyeződéstől mentesült köszönhetően a PET Kupa flottáinak. Az sem elhanyagolható, hogy 3 hulladékmonitoring alkalmával, több száz folyamkilométeren GPS koordinátával lokalizált 160 szennyezett és 21 már megtisztított helyszín került online hulladéktérképre. Az is nagy siker, hogy a Tisza megtisztítása érdekében kezdeményezett két Tiszai Kerekasztal beszélgetés és a határon átnyúló együttműködések sem múlnak el nyomtalanul. A Tiszta Kárpátalja – Önkéntes környezetszépítő mozgalom nyitóeseményével májusban Kárpátalján is megkezdődött a tiszai árterek takarítása a PET Kupa csapatának részvételével. Az idei nyár nagy eseménye lesz még a tiszai hulladékból épült, egész évben megújuló energiával működő Szemétevő Szeméthajó vízre bocsátása.

A színes programot felvonultató eseményre számos helyen be lehet csatlakozni. A rajtot megelőzően június 29-én előszedést tart a PET kupa, ahova minden, a Tiszáért tenni kész önkéntest örömmel várnak 09:30-kor az ibrányi Tisza-parti szabadstrandon. A hulladék hajók vízrebocsátása megtekinthető július 3-án a dombrádi szabad strandon, majd a két szemétszedő csapat találkozása július 5-én 16 óra magasságában a tokaji hídnál. Az érdeklődők július 6-án a „Tisza Napján” ismét találkozhatnak a kalózokkal és hajóikkal Tokajban, valamint július 8-án drukkolhatnak a befutóknak és meghallgathatják az eredményhirdetést a tiszalöki Feketeszakáll Kalandpark és Strand területén, illetve július 9-én 15 órakor ugyanitt együtt ugorhatnak az élő folyókért a WWF szervezésében. A helyszínre jutásban a MAV-START Zrt és aGYSEV Zrt 50%-os menettérti kedvezményt biztosít az V. PET Kupa résztvevőinek. A részletes programot innen lehet letölteni.