2024. április 19. péntek
Emma napja

A porszívó a klímaberendezés legjobb barátja

A következő néhány hétben extrém kánikulára lehet számítani, ami az allergiásokat még inkább megterheli. A zárt ablak mellett üzemeltetett légkondik és ventilátorok felkavarják a port, polleneket, poratkákat a lakásban, vagyis a hűtési praktikák fokozzák az allergiás reakciókat.

9357.jpgNincsenek egészen pontos adataink arról, hogy hány embert érintenek Magyarországon az allergiás megbetegedések okozta kellemetlen tünetek, Professzor Dr. Nékám Kristóf, allergológus, osztályvezető főorvos, a Magyar Allergia Szövetség elnöke szerint ugyanakkor, ha minden allergiafélét figyelembe veszünk, 2-3 millió érintettről beszélhetünk összesen. Vagyis majd minden harmadik magyar szenved valamilyen típusú allergiától.

 

Létezik az ételallergia?

Száz felnőttből mindössze egy számít ételallergiásnak Európában az Európai Allergológusok és Klinikai Immunológusok Társaságának adatai szerint. Eközben az önbevalláson alapuló kutatások azt mutatják, hogy húsz-negyven százalék sorolja magát ebbe a kategóriába – mondja Dr. Pálfi Erzsébet. A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának adjunktusa szerint az utóbbi csoportba tartozók vagy az ételaverzió miatt – vagyis különösebb rendellenes immunválasz nélkül, valamilyen pszichés okból utasítanak vissza bizonyos ételeket-, vagy egyéb gyomor-bélrendszeri megbetegedéssel küzdenek.

Kérjünk orvosi segítséget

A tünetek enyhítése nem lehetetlen, ehhez azonban a szakember két igen fontos dologra hívja föl a figyelmet. Először is a kivizsgálás fontosságára. Mint elmondta: „Mivel sok beteg nem jut be elfogadható várakozási idő alatt a szakellátásba, ezért a gyógyszertárban nem receptköteles szereket vesznek. Általában antihisztaminokat vagy nyálkahártya-lohasztó szereket. Az első csak enyhe tünetekre elég, a másodikhoz pedig nagyon gyorsan hozzá lehet szokni, ezután pedig már csak egyetlen tünetet, az orrdugulást enyhíti. Kivizsgálás nélkül ráadásul az elkerülő eljárások sem fogalmazhatóak meg hatékonyan. A fel nem ismert és nem hatékonyan kezelt allergiák pedig idővel romlanak: több mindenre lesz a beteg érzékeny, több szervén és sokszor évről-évre erősödő tünetek jelentkezhetnek.”

 

Szívással a szívás ellen

A professzor az orvosi segítség fontossága mellett a rendszeres takarítás szükségességére is felhívta a figyelmet. Már csak azért is, mivel a beltéri hűtőrendszerek egyik mellékhatása, hogy fölkavarják a lakásban található port és egyéb allergéneket, így növelik az allergiás tünetek kialakulásának esélyét és súlyosságát. „A takarítás akkor segít a legjobban egy allergiáson, ha kivizsgálták, hogy milyen beltéri allergének váltják ki a tüneteit. Legalább 2-3 hetente ajánlott egy komolyabb takarítás, de, ha van háziállat a lakásban minden nap érdemes elővenni a porszívót.  Gondos takarítás nélkül ugyanis a szőrmaradványok akár évekig is keringhetnek még a lakásban. Egy érdekesség még: 1-2 éves gyerekek ételallergiája úgy is előjöhet, hogy a parkettán, konyhakövön takarítás nélkül megmaradó morzsákat, ételszemcséket megeszik. Ha ez többször előfordul, ez a kis mennyiség is elég ahhoz, hogy az ételérzékenységet előhívja.”

 

A megoldás tehát a szakszerű vizsgálat és a takarítás. Mivel az allergia elleni harcban a nagy teljesítményű készülékek hatékonyabb támogatást nyújthatnak, de az EU komolyan szabályozza a porszívók teljesítményét, az eszközválasztásról a MediaMarkt szakembereit kérdeztük. Mint Szánthó Balázstól, a MediaMarkt Árkád ügyvezető igazgatójától megtudtuk: „A jelenleg is érvényben lévő EU-s szabályozás értelmében 2017 szeptemberétől csak olyan porszívók hozhatók majd forgalomba, amelynek a felvett teljesítménye maximum 900W. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az új készülékek minden esetben gyengébbek lennének. Az új gépek ugyanis a bemeneti teljesítmény csökkenése mellett sok esetben még nagyobb szívóteljesítményt is biztosítanak, vagyis amellett, hogy kevesebbet fogyasztanak, hatékonyabban szívnak."

 

Ma hazánkban általában a motorteljesítmény alapján választunk porszívót, ezt azonban az új szabályozások és fejlesztések érkezésével érdemes átgondolni. Az allergia elleni küzdelemhez mindenképp HEPA filterrel ellátottat vegyünk. Az ilyen készülékek esetében ugyanis tanúsítvánnyal garantálják, hogy az eszköz képes az allergiás tüneteket növelő részecskéket hatékonyan kiszűrni a porszívón átfolyó levegőből.