2017. december 18. hétfő
Auguszta napja

Apáról fiúra – avagy három generáció muzsikál

Délszláv népzene és néptánc várja az érdeklődőket szombat, vasárnap 16.00-tól a Pesti Vigadóban a a Zuglói Filharmónia által szervezett Pastorale sorozat keretében, ami idén ünnepli 20-ik jubileumát.  Fellépnek: Vujicsics Együttes, Söndörgő Együttes, ViGaD Trió, Taban Táncegyüttes

Az 1974-ben alakult és 2014-ben Kossuth-díjjal kitüntetett Vujicsics Együttes tagjai – Vujicsics Tihamér, Bartók Béla és a saját gyűjtéseikből – olyan elementáris erővel szólaltatták meg az autentikus délszláv népzenét, hogy e hatás alól gyermekeik és tanítványaik sem vonhatták ki magukat, és saját együttest alapítottak. Így született meg 1995-ben a Söndörgő Együttes, amely ma már nemzetközi elismertségnek örvend. E nagy zenészcsaládban (melyben a leggyakrabban előforduló vezetéknév az Eredics) immár egy harmadik generáció is szót kért: 2013-banmegalakult a ViGaD Trió. A fergetegesnek ígérkező „háromgenerációs” koncertet a Taban Táncegyüttes varázsolja még látványosabbá.

 

További információ ITT

Program:

Kolovođa (Vujicsics Együttes, Söndörgő Együttes)

Negotinka – Cigančica (Vujicsics Együttes, Söndörgő Együttes)

Mimikino kolo – Mesečina divno sja... (Vujicsics Együttes, Taban Táncegyüttes)

Seljančica (Vujicsics Együttes)

Dráva szélén lakom... (Vujicsics Együttes)

Gyimesi cigánycsárdás (Vizeli Balázs)

Józo (Söndörgő Együtttes)

Dangubičko kolo (Söndörgő Együttes, Taban Táncegyüttes)

Dada sali (Söndörgő Együttes, Eredics Kálmán, Borbély Mihály)

Drago kolo (Söndörgő Együttes: Eredics Salamon és Eredics Áron)

Bánáti – román táncok (Söndörgő Együttes)

Kukunješće – máramarosi táncok (Söndörgő Együttes)

Mađarac – čačak kolo (ViGaD Trió, Vujicsics Együttes, Söndörgő Együttes, Taban Táncegyüttes)

Staro kolo (Vujicsics Együttes)

Rastanak (Vujicsics Együttes)

Malo kolo (Vujicsics Együttes, Taban Táncegyüttes)

Kalino – čarlama (Vujicsics Együttes, Söndörgő Együttes)