Tévésiker: Sherlock Holmes fiatal és modern karakter, nem öregúr
Az 55 éves Steven Moffat Anglia egyik legsikeresebb tévésorozat-kreátora. Előbb Doctor Who figuráját modernizálta, majd Sherlock Holmest újította meg. Cannesban beszélgettünk vele.
-Minek tulajdonítja a Doctor Who (2005-2016) fenomenális sikerét?
-Elsősorban annak, hogy végre elkezdték árusítani külföldre. A brit tévés tartalomgyártás sokáig belföldi dolognak számított. Habár William Hartnell eredeti Doctor Who (1963-1966) sorozatát is eladták és szinkronizálták jó pár nyelvre.
Az új Doctor Who az a fajta show, ami bármilyen irányba elmehet, mert a főszereplője utazhat a térben és az időben. Tehát nem kell ismerni Anglia kultúráját ahhoz, hogy a néző megértse.
-Az egyes epizódok történetei elég valószínűtlenek.
-Én inkább úgy mondanám, extravagánsak. A sorozat két szinten működik. A sci-fi létra feléig mászunk fel, hiszen Doctor Who, a főszereplő egy telefonfülkében él, ami belül nagyobb, mint kívülről. Ő maga pedig időutazást végez. Sőt az arcát is megváltoztatja, amikor megbetegszik.
Aztán ott van az érzelmi része. Sokszor nagyon kis intim pillanatok azok, amik miatt Doctor Who kapcsolódni tud a közönségéhez. Úgy érzem, érzelmes sorozatot készítettünk. Nem szabadkozunk azért, mert a sci-fi területére kirándultunk, de nagy figyelmet fordítottunk rá, hogy az érzelmi alap ott legyen, hogy a történet a valóságban gyökerezzen és komoly legyen. Miközben vicces is.
-Néhány évenként leváltani a főszereplőt és új színésszel játszani azért eléggé pimasz húzás, nem?
-Ezt csinálják James Bonddal is. Vagy Sherlock Holmes-szal. James Bondnál automatikusan átállunk az új színészre, anélkül, hogy megütköznénk azon, lecserélik a korábbi főszereplőt. Úgy gondoljuk, ezek a váltások így vannak rendjén.
-Hogyan lehet ezt a váltást hihetővé tenni Doctor Who esetében?
-Doctor Who elég sok mindent túlélt, többek között ezeket a szereplőváltásokat is, s ez teszi őt halhatatlanná. Szerintem ez minden idők legjobb szereplőcseréje. Nem egyszerűen olyan színészt keresünk, aki el tud játszani egy ilyesfajta szerepet. Minden egyes Doctor Who különböző. Ki is mondjuk, hogy az ő személyisége átalakítja önmagát. Időnként az évad végére teljesen más emberré válik, mint amilyen korábban volt. Ezért tud a sorozat a sztárok eszköze lenni, nem kevesebb mint 12 évadon át, ami szokatlan. Mert mi minden egyes új főszereplőnél arra alapozunk, ő mit ad hozzá a karakterhez. Felnagyítjuk az új sztár sajátos képességeit.
-Sherlock Holmes figuráját is modernizálta a 2010 óta futó Sherlock című sorozatban.
-Sherlock Holmes szerintem ponyvaregényhősnek lett írva, újszerű és életteli karakternek. Akiről azt érzi az olvasó, hogy ha elmegy a Baker Streetre és megtalálja a megfelelő házszámot, akkor az ajtó mögül maga Sherlock lép ki. A The Strand Magazine olvasói annak idején legalábbis így érezték, amikor a történeteit olvasták.
Ha viktoriánus alakként ábrázoljuk ma, azzal csak annyit érünk el, hogy egy megfakult fényképbe helyezzük őt, ahol valami fontoskodó, nagyszabású alakként tündököl. Afféle ősöreg figuraként, akit rendszerint ötvenes éveikben járó színészek formálnak meg. Pedig a kortárs olvasói egy modern, veszélyes fiatal férfinak látták Sherlockot. Egy úri származású pasasnak, aki remekül tud megoldani bűnügyi rejtélyeket.
-Hogyan jött rá erre a koncepcióra?
-Nem egy óriási revelációt kell elképzelni. Egyszerűen csak arról van szó, hogy Mark Gattis és én óriási Sherlock Holmes-rajongók vagyunk. A modernizálás igénye tehát a mi abszolút, teljes mértékű rajongásunkból eredt, amit az alapanyag iránt éreztünk. Az ilyen munkába nem kezdhet bele úgy az ember, hogy "na, most egy óriási sikerművet fogok készíteni!" Igazából csak azért kezdtünk neki, hogy lefényképeztethessünk magunkat a Baker Street híres 221B ajtajánál.
-Két sorozata egyidejűleg is futott.
-Arra gondoltam, hogy ha elvétek valamit ezen a két alakon, akkor csak annyit kell még csinálnom, hogy odamegyek Daniel Craighez, fejbelővöm és ezzel egycsapásra tönkretettem az egész brit kultúrát!
-Számtalan rajongói klubja van a detektívnek, nem volt ideges amiatt, hogyan fogadják majd ők a karakter korszerű olvasatát?
-Ideges nem. Akkor ideges az ember, ha a fogorvoshoz megy. Egyszerűen odáig meg vissza voltam az örömteli izgatottságtól, hogy ezen a két sorozaton dolgozhatom. Sosem számítottam erre. Még sokáig úgy keltem fel reggelente: "Én vagyok a Doctor Who tévészéria főnöke. Hogy történhetett ez?"
-Még néha sem gondol arra, hogy mit várnának el a rajongók?
-Az ember nem próbálja meg azt nyújtani, amit ők akarnak. Nem úgy ül le írni, hogy most aztán megkapjátok, amire vágytatok. Ez elég fura módja lenne a történetmesélésnek. És arrogáns módja. Elvégre honnan a fészkes fenéből tudhatnám, hogy mások mire vágynak? Még a hozzánk legközelebb álló személyeknél sem tudjuk eltalálni, hogy mi lenne az igazán megfelelő születésnapi ajándék nekik. Akkor honnan tudhatnám, hogy bárki más mit akar?
Őszintén hiszem, hogy mindenki azért alkot valamit, mert ez motoszkált a fejében: "Nem lenne nagyszerű, hogyha valaki fizetne nekem azért, amit amúgy is szeretek csinálni?" És ha ez sikerül, ez az elsődleges győzelem. Ha a mű még sikert is arat, az nagyon kellemes dolog. De az igazán óriási eredmény az, hogy nem kell elmenni valami más, értelmetlen, lélekölő állásban elhelyezkednünk, amihez semmi kedvünk.