2024. április 20. szombat
Tivadar és Odett napja

Fagyasztásos eljárással műtik a szívritmuszavart Zalaegerszegen

Katéteren keresztül, fagyasztásos eljárással műtenek szívritmuszavarban szenvedő betegeket a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban, ahol a Dunántúlon másodikként alkalmazzák a krioablációnak nevezett eljárást.

8745.jpgA katéteres eljárással végzett, a pitvarfibrillációban szenvedő beteg számára - más műtéti módszerhez képest - kisebb megterhelést jelentő beavatkozást a hagyományos módszer mellett alkalmazzák, így megnégyszereződhet az idén Zalaegerszegen megműthető páciensek száma. Halász Gabriella, a zalaegerszegi kórház főigazgatója azt mondta: a várólista-csökkentési program keretében nyílt lehetőségük arra, hogy az eddig a Dunántúlon csupán Pécsett alkalmazott eljárást Zalában is bevezessék. 

A tavaly elvégzett mintegy ötven műtét után ebben az évben összesen több mint kétszáz beavatkozásra van lehetősége a zalaegerszegi kórháznak, a várólista csökkentése érdekében 36 millió forintból 61 műtéttel végezhet többet az intézmény az eredetileg tervezettnél. A nem ritkán négy-hat hónapos várakozást ezzel szeretnék két hónap alá szorítani - tette hozzá a főigazgató.

Lupkovics Géza, a kardiológiai osztályt vezető főorvos kifejtette: a leggyakoribb ritmuszavar a pitvarfibrilláció, ami önmagában nem halálos, de 15-30 százalékkal csökkenti a szív kapacitását. Az időnként tapasztalt vagy már állandósult fibrilláció a kor előrehaladtával egyre gyakoribb. Az ötvenéves korosztályban öt százalék, a nyolcvanasoknál pedig már 30-35 százalék az előfordulási aránya.

A korábbinál hatékonyabb, egyszerűbb és rövidebb beavatkozási idővel járó, krioablációnak nevezett eljárás lényege, hogy a szívkamrában a ritmuszavarért felelős szívizomsejteket egy katéteren át bevezetett, hűtőközeggel töltött ballon segítségével pusztítják el. A módszer révén 70-80 százalékos a gyógyulási arány, míg kezelés nélkül a pitvarfibrilláció nagyon súlyos szövődményekkel járhat, szívelégtelenséget okozhat, véralvadásgátló kezelés nélkül pedig az alvadt vér agyi infarktust tud okozni. Minél korábban derül ki a ritmuszavar, annál nagyobb az esély a gyógyításra.

Az új műtéti eljárás az orvosok számára is gyorsan elsajátítható, ráadásul rövidebb és biztonságosabb is a jóval nagyobb eszközigényű korábbi eljáráshoz képest.

 

Okok és tünetek

8747.jpg

A pitvarfibrilláció egy olyan ritmuszavar, ami összefüggésben áll az életkorral, illetve a szív szabályozó mechanizmusaival. Vannak olyan betegségek, tünetek, amelyek szoros összefüggésbe hozhatók a pitvarfibrillációval, ezért nagyon fontos, hogy kezelőorvosa tisztában legyen az ön tüneteivel, betegségeivel - írja a szivritmuszavar.hu

Számos esetben a pitvarfibrilláció oka ismeretlen, de bizonyos tényezők okozhatják a betegséget. Ilyen például a pajzsmirigy betegség, a koszorúérbetegség, a szívműködést stimuláló anyagok - bizonyos gyógyszerek - használata, magas vérnyomás, de lehet örökletes betegség is. A pitvarfibrilláció gyakran érint teljes családokat. Ritkán vírusfertőzés is állhat a háttérben: egy vírusfertőzés legyengítheti a szívet és így vezethet pitvarfibillációhoz.

Sok beteg megpróbál okot találni, hogy miért alakult ki náluk a pitvarfibrilláció, és olyan tényezőt keresnek, ami által önmaguk váltották ki a ritmuszavart. Gyakran nem találunk kiváltó okot és senki nem tudja miért alakult ki. Ugyanakkor van néhány dolog, ami erősen összefüggésbe hozható a pitvarfibrillációval - írja a portál. Ilyen a túlzott - különösen rövid idő alatt, nagy mennyiségű - alkoholfogyasztás,  nagy mennyiségű koffein bevitel, fizikai terhelés, valamint a stressz/szorongás.

A manapság divatos kigyúrt testhez használt szteroidok is okozhatnak szívproblémákat. Az ember testéről is leolvasható, hogy "cuccal" fejlesztette-e az izmait vagy természetesen. Itt olvashat a legbeszédesebb jelekről és a nem látható mellékhatásokról.

 Fotó: Pexels, Pixabay