2024. április 19. péntek
Emma napja

Babák, amelyek veszélyeztetik a családok magánéletét

A Német Szövetségi Hálózati Ügynökség (BNA) azt javasolja a szülőknek, hogy semmisítsék meg a Cayla babákat. Ezek a játékok képesek kémkedni a gyerekek és a szülők után úgy, hogy csatlakoznak az internetre. A játékba épített Bluetooth modul könnyen feltörhető!

Tönkretenni a játékokat extrém javaslatnak tűnhet, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a BBC szerint a brit hivatalnokok azt állapították meg, hogy ezek a babák „nem jelentenek különleges kockázatot.”  Összehasonlításképpen Jochen Homann, a Német Szövetségi Hálózati Ügynökség egyik munkatársa megjegyezte: „Az olyan tárgyak, amelyek kamerával és/vagy mikrofonnal vannak ellátva, és amelyek képesek egy jel valamint az adatok továbbítására azok észlelése nélkül, valójában veszélyeztetik az emberek magánéletét. Ez különösen igaz a gyerekjátékok esetében. Annak érdekében, hogy megvédhessük a legsebezhetőbb pontokat a társadalmunkban, a Cayla babákat betiltották egész Németország területén.”

 

Egy 18 európai országot vizsgáló korábbi felmérés szerint a fogyasztók ismeretei egyelőre jócskán elmaradnak a fejlesztések ütemétől: a magyarok közel 90 %-a nincs tisztában az IoT kifejezés  jelentésével, és ezzel alig maradunk el az európai átlagtól.

A Kaspersky Lab szakemberei az alábbiakat javasolják az internetre csatlakoztatható játékok kapcsán:

 

Csatlakozás: Ellenőrizze, hogy valóban szükséges-e a játéknak az internetre csatlakozni. Ha nem, akkor limitálja a játék internet-elérhetőségét.

 

Adatvédelem: Ellenőrizze az adott játék hozzáférését adataihoz, ha kell, korlátozza a hozzáférést.

 

Jelszavas védelem: Változtassa meg az alapbeállításban található jelszót.

 

Internetre csatlakozik a játék? Dobja ki!

Sajnos nem ez az első alkalom, hogy aggályok merültek fel az új, internetre csatlakoztatható játékok kapcsán. A Kaspersky Lab szakemberei sok elemzést, tanulmányt írtak már arról, hogy az IoT (Internet of Things) tárgyak esetében gyenge vagy zéró biztonságról beszélhetünk, többek között megemlíthető az IoT alapú Mirai botnet óriási pusztítása néhány nagy weboldalnál. Visszaemlékezhetünk akár a VTech és a Hello Kitty gyártóinak a meghekkelt termékeire, amelyek szintúgy veszélyeztették a gyerekek és a szülők privát szféráját, valamint a Hello Barbie babára, amelyet akár távolról is irányíthattak.

 

Könnyű lenne a gyártó cégeket hibáztatni, de sajnos ez nem oldja meg a fennálló problémákat. Egyre több olyan hangfelismerő technológia létezik, mint például a Siri, a Cortana, a Jibo, az Alexa vagy éppen a Google erre kifejlesztett megoldása, amelyek képesek megérteni az emberi beszédet, és reagálni arra. Ezzel párhuzamosan többféle olyan eszköz jelenik meg, amelyek futtatják ezeket a technológiákat, és az elkövetkező években várhatóan ugrásszerű lesz a növekedés ezen a területen. Ezzel párhuzamosan pedig a magánszféránk is kinyílik az idegenek előtt, anélkül, hogy ezt tudnánk. Fontos hangsúlyozni a szülő szerepét is, célszerű átgondolni vásárlás előtt, hogy mire is képes egy adott játék és megfontolni, mennyire van szüksége gyermekünknek rá.  Ugyan egy digitális korban élünk, de fontos mindig szem előtt tartani, hogy minden olyan eszköz, amely információt tárol és egyúttal képes azt megosztani, potenciális veszélyforrás lehet.

 

Fotó: Twitter, YouTube