11 fontos kérdés és 5 tipp a párkapcsolat megmentéséhez
„Képzeld, a Sanyiék válnak!” „Ők is? A Gézáék szintén. A Pistiék meg szétköltöztek.” –túl sokszor hangzik el mostanában ehhez hasonló beszélgetés a baráti összejöveteleken. Közös bennük, hogy a harmincas korosztályról van szó, azokról, akik alig léptek túl a házasodó- gyerekvállaló korszakon. Mi történik velük?
A környezetünkben tapasztaltak alapján egyre nyilvánvalóbb: a harmincas éveik második felében mind több ismerősünk érkezik el a váláshoz. Amíg néhány éve havonta jártunk esküvőkre, nősült a férjem fél focicsapata, és listát kellett vezetnünk, hogy hol, milyen nevű gyerek születik, addig most, ahol nincs gyerek ott szinte biztos a válás. De néhol sajnos a törpék ellenére is kenyértörésre kerül sor. Erről az elszomorító jelenségről beszélgettünk Gönczi Dorka válási mediátorral és Varga Zsolt párkapcsolati szakértővel.
- Mi lehet a megromló kapcsolat hátterében? Ez is valamiféle civilizációs betegség?
V. Zs. - Társadalmunkban valóban tettenérhető egyfajta bizonytalanság. A férfi-női szerepek összekeveredni látszanak, ami több évezreden keresztül egyértelmű és elfogadott volt, az mára megváltozott. Eddig a férfi „vadászott”, a nő várta otthon a „zsákmányt” és nevelte a gyerekeket. De ma sok helyen a nő keres többet, közben anyaként is próbál megfelelni, s ez feszültségeket generálhat. Még inkább kiéleződik a helyzet, ha a férfi elveszíti a munkáját és a nő lép a családfenntartó helyébe.
Nem mehetünk el amellett sem, hogy a mai 30-40 éves korosztályt érzékenyen érintette a rendszerváltozás, amely nem csak gazdasági, de komoly társadalmi átalakulást hozott magával. Ez a generáció még az egyenlőségről tanult, azt sulykolták beléjük, hogy ez az eszme kell, hogy meghatározza a morális értékrendjüket. Aztán ugyanez a nemzedék felnőve a szabályait éppen kialakítgató magyar vadkapitalizmus közepében találta magát, azzal a frusztrációval, hogy korábban bebiflázott szocialista ideológia miatt még szégyellnie is kellene magát. Ez a bizonytalanság és útkeresés rányomja a bélyegét e generáció családi életére is.
- Vannak jellemző életszakaszok, amelyekben nagyobb számban fordulnak elő válások?
G.D. -Valójában két, a válás szempontjából igazán veszélyes periódust érdemes megemlíteni. Az egyik a kora harmincas évek, amikor az életüket a húszas éveikben összekötő párok tagjai úgy érzik, hogy mégsem éltek eleget. A másik a sokat emlegetett kapuzárási pánik időszaka, amelyben a „már csak egy esélyem van” érzése készteti pánikszerű menekülésre a partnerek valamelyikét, s ez a benyomás erősebb lehet, mint a család, az összetartozás iránti vágy. Ebben a periódusban párkapcsolati tanácsadó, súlyosabb esetekben párterapeuta még segíthet. A kezdődő bizonytalanság idején még reális cél a párkapcsolat megmentése, „újra romantizálása”, el lehet kerülni a válást. De külső mentor nélkül nagyon nehéz a megoldás.
- Nagyanyáink idejében nem volt divat a válás, persze ettől nem biztos, hogy azok a házasságok boldogabbak voltak, talán csak többet harcoltak egymásért.
V.Zs. - Manapság másként működnek a kapcsolatok, mint a nagyszüleink idejében. A nők már nem függnek a férfiaktól, nem születik annyi gyerek és a társadalom sem elutasító olyan mértékben a válásokkal szemben, mint néhány évtizede. Emiatt sokan lényegesen könnyebben lépnek ki olyan kapcsolatból is, amely menthető lenne. Nem fektetnek energiát abba, hogy megértsék, miért tartanak ott, ahol, nem tartják fontosnak, hogy harcoljanak azokért az értékekért, amelyeket a párjukkal közösen teremtettek.
Tény, hogy ma kevesebben maradnak egy lélekromboló kapcsolatban csak azért, mert fontosabb, mit mondanak a körülöttük élők, mint a saját hétköznapjaik.
G.D. Félúton lehetünk a nyugati országok párkapcsolati kultúrája felé vezető úton. Sokan felismerik a problémáikat, de párkapcsolati tanácsadásra kevesen jutnak el. Ugyanez a helyzet a mediátorokkal. Kevesen tudják például, hogy nem szükségszerű minden válásnak több éves, harcos pereskedésbe torkollnia. Az ügyvédeken kersztül történő üzengetés helyett egy mediátor segítségével a válók is saját kezükbe vehetik a sorsukat. A végeredmény ugyanaz, hiszen így is úgy is születik döntés, de az odavezető út egészen más is lehet.
- Mi a tapasztalatuk, akarnak küzdeni az emberek a párkapcsolatukért?
G.D. Azt kell, mondjuk: inkább nem. Vagy legalábbis nagyon kevesen. És azok sem mindig őszintén. A hozzánk érkezőket mindig figyelmeztetjük, hogy elkerülhetetlen néhány olyan kérdés megválaszolása, amelyek kicsit felborítják a világukat. Amelyek megmozgatják azokat az érzelmeiket, amelyeket inkább elnyomtak, hogy ne keljen szembesülniük a valósággal. Ettől először sokan megijednek, de máshogy nem megy. Ilyenkor derül ki, hogy ki, miben torzítja a saját valóságát, hogy miben hazudnak egymásnak és maguknak a párok. Körvonalazódik, hogy szívből akarják-e a kapcsolatuk megjavítását, vagy a „megpróbáltam drágám, de minden hiába” jelszóval lepergetik magukról a felelősséget. Idő és energia kell a béküléshez, de mindenekelőtt teljes őszinteség. Enélkül nem fog menni senkinek.
- Általános közhely, hogy a zsúfolt mindennapok felőrlik a kapcsolatokat, a sok munkára rámennek a házasságok. El lehet ezt kerülni?
V. Zs - Nehéz egyensúlyt teremteni a napi mókuskerék és a harmonikus családi hétköznapok között. Sokan a napi megélhetésért kénytelenek a normálisnál lényegesen több terhet a nyakukba venni. Természetesen vannak olyanok is, akik a karrierjük vagy a fogyasztói társadalom sugallta vélt vagy valós igények miatt felejtik el, hogy például egy új lapostévé jövőre is megvehető, de a gyermekük első lépéseinek pillanatai visszahozhatatlanok. Aki így él, az esténként fáradt, ingerült emberként ül majd a családi asztalhoz, vagy dől az ágyba, s lassan elveszítheti kötődését azokhoz, akik miatt tulajdonképpen az egészet csinálja. Az ilyenkor tipikusan előforduló vitákat csak kompromisszumokkal, tudatosan lehet megoldani.
G.D. - Célszerű tehát – amennyire a lehetőségek engedik –, olyan programokat beiktatni, amelyekben a család a főszereplő. Ahol a gyerekek is tudják és várhatják, hogy mindenki részt vesz benne, s csak rájuk figyelnek majd. Amolyan kis magánünnepeket rendezni, amelyeknek a jelentősége mára némileg háttérbe szorult.
- Harminc körül sok a félrelépés is…
V. Zs. - A párkapcsolati válságba kerülő harmincasok egyik leggyakoribb problémája a hűtlenség. Különösen igaz ez a huszonévesen, esetleg az első kapcsolatban házasodó párokra. Közülük érzik úgy sokan, hogy nem próbáltak ki dolgokat. Először csak a kíváncsiságuk ébred, majd az ebből fakadó lelkiismeret furdalás lassacskán hazaszivárog és elkezdenek hibákat keresni a másikban. Hibákat, amelyekkel meg tudják indokolni maguknak, hogy miért igyekeznek kilépni egy rendben lévőnek tűnő kapcsolatból. Az őszinteség a párunk felé, de mindenekelőtt magunk felé sok fölösleges körtől mentheti meg az érintetteket.
- Hogyan lehet feloldani ezt az idegőrlő versengést férj és feleség között, hogy ki tesz többet a családért?
G. D. - Kompromisszumokkal. Nem lehet itt igazán meggyőzni senkit. Hiszen anyuka pontosan tudja, miért teszi a férje, amit tesz, de egy ponton túl az érzelmek hiánya, vagy az a tény, hogy a férj fizikailag, a jelenlétével nem annyira vesz részt a hétköznapokban, eltávolítja őket egymástól. Ezért, ahogy korábban már utaltam rá, minden pár életében óhatatlanul szükségesek olyan periódusok, programok, amelyekben kizárólag egymásra figyelnek. Enélkül eleresztik egymás kezét.
- Vannak bevált tanácsaik a párkapcsolatok terén a még szerető, a már elhidegült, illetve a váláson gondolkodó társaknak?
G.D. - Gondolkodjanak el a következő kérdéseken őszintén, racionálisan, önámítás nélkül: mennyire hibásak abban, hogy már nem ugyanazokat az érzelmeket élik meg, mint a kapcsolatuk elején? Tudnak-e, akarnak-e változtatni a kapcsolatukon? Szeretik-e és társként szeretik-e még a másikat?
Próbálják meg eldönteni, mi a jobb: békében elválni, kialakítani egy olyan életet, amelyben értelmesen kommunikáló, a gyermekeik érdekeit szem előtt tartó szülőként működnek együtt, vagy odafigyeléssel és energiával megmentik a kapcsolatukat. Egy biztos: a holtpontról, a tartalmatlan egymás mellett élésről mindig érdemes elmozdulni.
- A gyerekek kirepülése, esetleg a nyugdíjas évek is veszélyes szakasz egy házasságban?
V.Zs. - Egyre többször és több helyen olvasni arról, hogy az 50 felettiek körében is egyre gyakoribb a válás. Az ok megdöbbentően egyszerű. A gyerekek kirepülnek és „viszik” a célt, amely a szüleik közös hétköznapjainak értelmet és tartalmat adott. Marad két ember, akiknek rossz esetben nincs mondanivalójuk, mert az évek során elsiklottak a kapcsolatuk ápolása mellett, miközben az életüket működtető megszokás felbomlik. Ezért keresnek új utat, de sok esetben nem együtt. Pedig valaha minden bizonnyal ők is dinamikus harmincasok voltak, akik szerettek volna megadni mindent a családjuknak.
Azt javasolom tehát, hogy fordítsunk időt és energiát a hétköznapokban is a partnerünkre, a családunkra. Ne kövessük el azt a hibát, hogy csak arra figyelünk, hogy mire van szükség. Gondoljuk végig: egykor pont erre a szerepre vágytunk, éppen a jelenlegi partnerünk oldalán! És ne felejtsük, hogy akkor miért kezdtük el az egészet!
A fájdalmasan őszinte kérdések
Bajban vannak? Gondolkodjon el őszintén (hiszen önmagát becsapnia a legnagyobb ámítás) az alábbi kérdésekről, a párkapcsolatáról, a partneréről.
1. A férje/felesége az az ember, akivel együtt akarja leélni az életét?
2. Mikor küldtek egymásnak szerelmes sms-t, vagy levelet utoljára?
3. Mikor szerelmeskedtek – de úgy igazán – utoljára egymással?
4. Mikor érintette meg utoljára a párját anélkül, hogy különösebb oka lett volna?
5. Egy ágyban alszanak?
6. Ismerik egymás vágyait?
7. Fel tudná sorolni fontossági sorrendben párja öt vágyát, álmát?
8. Mikor okoztak egymásnak utoljára kellemes meglepetést és mi volt az?
9. Fel tudják-e idézni megismerkedésük pillanatait?
10. Mi az, amit újra szeretnének élni a kapcsolatukban?
11. Meg tud bocsájtani a párjának azért, mert félrelépett? Elképzelhetőnek tartja, hogy a jövőben soha ne vesse a szemére ezt a bűnét?
5 TIPP hétköznapokra
1. Az egyik nap az egyik fél, a másik nap a másik fél küld romantikus/vadító/incselkedő sms-t a párjának. A nap azon szakaszában, amikor feltehetően váratlanul éri a címzettet az üzenet…
2. Minden este a gyerekek lefektetése előtt három alkalommal kell hozzáérni a másikhoz. De úgy, hogy…
3. Heti egy alkalommal úgy beszélgessenek egymással, hogy a mindkét kezüket fogják – tilos elengedni, ez a játék lényege!
4. A vacsorakészítés közben a konyhában úgy kell ténykedniük 5 percig, hogy egy testrészük „össze legyen ragadva” – ez a látszólag egyszerű feladat a legnehezebb, de a legmókásabb is. Különösen, ha gyerekek is vannak a családban, akik hálás közönség tudnak lenni.
5. A hűtőre ragasszanak ABC-t mágneses betűkből. Mókás és hálás általuk üzenni a másiknak. A monogramjuk elhelyezésévle pedig arról is üzenhetnek párjuknak, hogyan áll aznap a libidójuk (felső sarok vad hév, alsó sarok fejfájós levertség). Sokaknak így könnyebb kifejezni mindezt, a kevésbé extrovertált embereknek is segíti a kommunikációt – és este nem lesz vita…
