2024. április 20. szombat
Tivadar és Odett napja

Ma adják át a legjobb 30 év alatti dalszerzőknek járó díjakat

Az Artisjus dalszerzői díja 2015-ben bővült Junior kategóriával, idén pedig a korábbiaktól eltérően három díjat osztanak ki március 28-án a 30 év alatti szerzőknek. Elsősorban zeneszerzői munkásságáért kap díjat Kozma Kata, szövegíróiért pedig Karácson Tamás, vagyis Fluor; valamint a pályája elején álló, de már több mint ígéretes Várallyay Petrát is díjazta a zsűri.

Az Artisjus Junior Könnyűzenei Díjat a hazai könnyűzenei életet, ezen belül is a fiatal tehetségeket jól ismerő, független zsűri szavazta meg; tagjai: Bágyi Balázs, Both Miklós, Jónás Vera, Sebestyén Áron és Szakos Krisztián. A díj által nem csak a magyar közönség és a szakma ismer meg fiatal szerzőket, hanem például az Artisjus nemzetközi szakmai partnereinek (mint például a Stockholm Songwriting Campnek) is ajánlja a díjazottakat, jelölteket.

 

Karácson Tamás (Fluor)

8536.jpg

Az underground hip-hopból indult 29 éves Fluor Tomit a Mizu című slágerrel ismerte meg az egész ország 2011-ben. A dal több sora is szállóigévé lett, olyannyira, hogy még egy országgyűlési vitában is idéztek belőle. Több sláger után a média érdeklődésének középpontjába került Fluor ismét olyat hajtott végre, ami keveseknek sikerült: „megkomolyodott”, és a tanítani való „rebranding” folyamat végpontjaként a Wellhello duó tagjaként (Diaz mellett) immár nemcsak a fiatalok kedvence, hanem generációkon átívelő módon sikeres. Olyannyira, hogy sikerült áttörnie a magyar zeneipar két korábbi gátját is: a Wellhello egyszerre tarolt a YouTube-on és a rádióban, illetve azt is bizonyította, hogy már nem tíz év az út a a nagyszínpadig. Szakos Krisztián a Junior Artisjus-díj indoklá sánál Fluor érdemei között említi, hogy összemosta a szlenget a költészettel. "Miközben metaforákat, frappáns aforizmákat használ, szövegei könnyen megjegyezhető, újkori szállóigékként is működnek".

 

 

Kozma Kata

A világ talán leghíresebb zeneiskolájában, a Berklee College of Music-on végzett előadóművészet és Pro Music szakon; több ösztöndíjat is elnyert. Amellett, hogy sikeres jazz-zongorista és énekes, a soul, pop, hip-hop és R&B hatásait használja szerzői-produceri munkáinak széles körében. Dolgozik mind Magyarországon, mind az Egyesült Államokban. Producer, énekproducer, hangszerelő; filmek, tévéműsorok és reklámfilmek (pl. a 2017-es, Magyarországon rendezett úszó vb) zeneszerzője. A Dalban 2014-ben két versenydal társszerzője volt, 2017-ben Szabó Ádám versenydalának egyik szerzője. Olyan magyar sztárokkal is dolgozott, mint a Children of Distance vagy Hien. Sebestyén Áron a Junior Artisjus-díj indoklásában azt írta róla: "bármilyen szerzői vagy rendezői feladaton is dolgozik, képes maximális alázattal és szakmaisággal az előadóhoz illő zenére törekedni".

 

Várallyay Petra

8537.jpg

Négyévesen kezdett hegedülni. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazz-zongora tanszakára, majd a Zeneakadémia Jazz tanszékének zeneszerzés szakára vették fel. Szerzőként és előadóként is díjazták már: megkapta a Magyar Zeneszerzők Egyesülete Orszáczky-díját, a marosvásárhelyi Stud Jazz nemzetközi jazzversenyen pedig a legjobb zenész díját. A Várallyay Petra Trió vezetőjeként fúziós jazzt játszik, merítve a jazzből, a progresszív rockból vagy akár a népzenéből is. A 2017-es A Dalban Kanizsa Gina álta előadott szerzeménye nemcsak a legjobb négy közé jutott, hanem az év felfedezettje is lett nővérével-társszerzőjével együtt. Both Miklós többek között azzal indokolta a Junior Artisjus-díj jogosságát, hogy "zenéjét átszövi az erő, az intellektus, az elhivatottság, a bátor kísérletezés és a szakmai felkészültség".