Madonna: "Semmit sem csinálok konvencionálisan"
Feminista "anyagias lányként" tűnt fel a színen. Szexszimbólum lett. A 80-as években II. János Pál nagy ősellensége: pápa nem bocsátotta meg neki, hogy a Madonna nevét szentségteleníti meg, és arra buzdította a katolikus híveket, hogy bojkottálják az énekesnőt. Aztán eljátszotta Evitát, az egyház megtagadta a Bazilika használatát a budapesti forgatáson, családanya lett, vállalkozó, divattervező, filmrendező, botox-istennő, újabban pedig nála évtizedekkel fiatalabb modellfiúkkal kavaró díva.
-Michiganből érkezett New Yorkba szerencsét próbálni. Kemény lehetett...
-Amerika középnyugati régiójából jöttem. Amiről úgy tartják, hogy ott nagyon konvencionálisak és szűk látókörűek az emberek. Hangsúlyozom, úgy tartják. De én egy kis világba tartoztam, ami más volt. Az első tánctanárom nagyon közeli barátom lett. Egy idő után megtudtam róla, hogy meleg. Ez volt az első alkalom, hogy megértettem, mit jelent ez a szó. Életemben először elkezdtem meleg bárokba járni szórakozni. Mindig kívülállónak éreztem magam az iskolákban, amikbe jártam. De ezekben az éjszakai klubokban végre otthonra leltem. Láttam, hogy itt mennyire más mindenki, mint a többség. És mindenki elfogadja a másikat és a másik ember másságát, különbözőségét. Hirtelen azt éreztem, hogy otthon vagyok. Belém nyilallt a gondolat: milyen fura, hogy ilyen kettősség létezhet egy ilyen szűk látókörű helyen.
Úgy nőttem fel, hogy táncos akartam lenni. Éveken át képeztem magam. És amikor New York jöttem, akkor szembesültem a hideg valósággal, hogy ezrek vannak, akik ugyanazt akarják csinálni, mint én. Tehát egyáltalán nem vagyok különleges. Ők is olyanok, mint én. És soha nem leszek képes megkeresni az albérletre valót vagy eltartani magam. Mindig valami más munkát kell majd találnom, hogy megkeressem a betevő falatra valót. Ha visszatekintek pályám elejére, teljesen olyan, mintha csak tegnap történt volna. Annyira élénken él bennem az egész.
-Nagy utat tett meg az ismeretlenségtől a hírnévig. Mit tanult belőle?
-Az életet kettősség jellemzi. A mocsok és a bölcsesség az élet két ellenpólusa. És mi küzdünk ennek a dualitásával. Úgy tűnik, mintha e két dolog a spektrum két távoli pontján helyezkedne el, de valójában nincsenek olyan messze egymástól. Bárhol, a mocsokban és a bölcsességben is lehet megvilágosodásra lelni.
-Mi az életfilozófiája ma?
-Hogy totális és teljes hatásunk van a sorsunkra. Mi tartjuk kezünkben a végzetünket. Becsapjuk magunkat, ha azt hisszük, hogy nem így van.
-Mennyire megy a maga feje után a fontos döntéseknél?
-Meghallgatom azok tanácsait, akiket nagyra becsülök. De végső soron minden javaslatot félre kell dobnom és a saját döntéseimet kell meghoznom. Nagy bátorság kell ahhoz, hogy az ember meghozza a nehéz döntéseket. Mindannyian átmegyünk ezen. Férfiak és nők egyaránt. De végső soron a boldogságunk a saját kezünkben van. Ugyan bizonyos lapokat osztottak nekünk a születésünknél, mégis megváltoztathatjuk a sorsunkat.
-Mi dobja fel a mindennapi éleben?
-Semmit sem csinálok konvencionálisan. Szeretem, ha rendhagyó dolgokat művelek. Wally Simpson történetét is azért választottam második játékfilmem (W. E., 2011) témájául, mert nagyon provokatív alak volt a világpolitikában és a divat világában. Hogy egy király lemondott a trónjáról, nem hiszem, hogy ilyesmire korábban sor került volna. Ez megváltoztatta a Brit Birodalmat. És ennek a döntésnek az oka ez a titokzatos, enigmatikus nő volt. Aki nem is volt igazán szép, ha a hagyományos szépségideált tekintjük mérvadónak. Semmi különleges nem volt a múltjában. De valahogy mégis sikerült megragadnia annak a férfinak a szívét, aki a legbefolyásosabb pozíciót töltötte be akkoriban a világban. Ez ragadott meg az egész históriában. Ezt az erőt akartam megérteni: mi volt ebben a nőben, ami a lemondásra késztette VIII. Eduárd királyt. Persze sok pletyka van forgalomban Wally Simpsonról, amit igaznak vélünk, de amikor utánanéztem, azt láttam, hogy a nagy részének semmilyen érdemi alapja sincs.
-Mennyiben más a koncertjeit és a filmjeit rendezni?
-Amikor a színpadi showjaimat rendezem, azok nagyon mozgás-intenzív élmények. Én rendezem őket és én is szerepelek bennük. A filmrendezésnél inkább a fejemben zajlanak a dolgok. Hozzá kellett szoknom, hogy csak a nyakamtól felfelé vagyok igénybe véve. (nevet)
-Mi tetszett a leginkább a filmrendezésben?
-Imádok együttműködni a színészekkel. Számomra ez a legkedvesebb része a filmkészítésnek. Amikor hallom, hogy amit leírtam, elhangzik a színészek szájából. Az maga a varázslat.
Szívesen segítek a színészeknek befejezni a felöltözést. Megigazítgatom a jelmezeiket, felteszem az ékszereiket. Szeretem, hogy így közvetlen kapcsolatba kerülhetek velük, mielőtt elkezdődik a forgatási nap. Vagyis próbálok alibiket találni, hogy fogdosgassam őket.
-Kik a kedvenc filmrendezői?
-Godard-t imádom.
-Mit jelentett önnek a "boldogság" egykor és mit ma?
-Harminc éve azt, hogy el tudjam tartani magam és legyen fedél a fejem fölött, hogy fenn tudjak maradni New Yorkban és ki tudjak kaparni magamnak egy helyet a világban és hallatni tudjam a hangom. És most? Hálás vagyok, hogy továbbra is történnek velem izgalmas dolog.
-Hogyan emlékszik vissza életének londoni éveire?
-Nagyon jó hely. Igazán kozmopolita közeg.
-Ha holnap teljesen megváltoztatná az életét, mibe kezdene?
-Titokban a lelkem mélyén szerintem cigány szeretnék lenni. A vándorló életmód, a zenélés útközben, ez számomra nagyon vonzó életvitel. Tele van spontaneitással. Van valamiféle lelki őszinteség és hitelesség azokban a cigányokban, akikben a világban találkoztam. Imádom őket.
-Két gyerekes anya lett. És házastárs. Nem mondott ez ellen a régi, vadabb, érzékibb imázsának?
-Nem tudom honnan szedik az emberek, hogy ha házas vagy és gyerekeid vannak, akkor többé nincs már erotika az életedben...!
-Sokféle vélekedés él önről a köztudatban.
-Minden dolog szubjektív. Elolvashatjuk ugyanazt a történelemkönyvet, de nincs az a két ember, aki ugyanúgy értelmezne ugyanazt a könyvet és ugyanazt a tanulságot szedné ki belőle.
Krisztus és Kleopátra óta, vagy visszamehetünk bármelyik ikonikus történelmi alakig, amilyen történeteket hallunk róluk, az olyan, mint a "kínai suttogások" nevű társasjáték. Az egyik személy mond valamit, a másik továbbadja, és így tovább, és mire a játékban visszaér az első személyhez a történet, teljesen megváltoztatták, amit mondott. Ez történik a történelmi figurákkal. És ez nagyon nem fair. Mert szerintem elfelejtjük, hogy ők is emberi lények. Hibákkal és hiányosságokkal. Mindegyikőjüknek van egy sebezhető oldala.
-Önnek is?
-Annak ellenére, hogy milyen nagy sikereket értem el anyagi szinten, a saját életemben ugyanúgy küzdök az ellentmondásokkal, mint bárki más. Az élet dualitásával. Még mindig küzdök, hogy megértsem a különbséget jó és rossz között. Hogy annak lássam a dolgokat, amik. És hogy ne tévesszenek meg az illúziók. Vacillálok, amikor fény és sötétség között kell választani.