2017. március 29. szerda
Auguszta napja

Amanda Peet: Akkor is rádordítanak, ha szép vagy

A bérgyilkos a szomszédom, a Gulliver utazásai, a 2012, a Fiú a Marsról, az Azonosság, a Minden végzet nehéz, a Melinda és Melinda  sztárja január 11-én ünnepli 45. születésnapját. 2016 óta él házasságban a Trónok harca tévésorozat főnökével, három gyermekük született.

-A filmekhez forgatásához mennyire követelik meg, hogy jól lebarnult legyen a főszereplőnő?

-Van amikor kérik. Én szoláriumba csak azért mentem eddig életemben, hogy a lábamat lebarnítsam. 

-Ha megtehetné, mit változtatna meg a szakmai életében?

8166.jpg

-Bárcsak ne kellene annyit várni az öltözőként szolgáló lakókocsiban két felvétel között. Fura dolog, hogy egyrészt ellazul az ember, mert éppen pihenőidő van, másrészt összeszedettnek és fókuszáltnak is kell lennie, mert észben kell tartani, mi a dolga a következő snittben. Fura ez a kettős állapot. 

-Mennyire segít az életben az, hogy híres és hogy szép?

-Nem mindig.

-De egy szép színésznővel mindenki illedelmes, nem?

-Hát a filmkritikusok és az újságírók sokszor voltak már bunkók velem. Sőt, azok az emberek is viselkedtek már szörnyen velem, akiket szeretek. Nem igazán lehet úgy végigevickélni az életen, hogy valaki ne ordítson ránk és ne legyen undok velünk. Sajnos ez nem így működik. 

-Ön mindig jó modorú másokkal?

-Próbálok az lenni. Legalább két-három lépés választ el attól, hogy beolvassak valakinek. Akkor is, ha nyomós okom van rá. Inkább visszafogom magam. De a filmekben legalább kiélhetem ezt a késztetést. Voltak már jelenteim, amikben jól beszóltam másoknak.

-Mi adna okot az ilyesmire?

-A való életben soha nem ismer fel engem senki. Nem vagyok én Bond-lány, a 007-es oldalán, aki után kiáltoznának az utcán a rajongók. Ha megteszik, azt is csak azért, mert összetévesztenek egy kolléganővel. Régebben Denise Richards-nak hittek engem sokan. Szívesen beolvastam volna nekik, de inkább kedvesen mosolyogtam. 

-Sikeresen ingázik a nagy szuperproduckiók (pl. 2012, Gulliver utazásai) és az intimebb, emberi kapcsolatokról szóló filmek között.

-Csak az érdekel, hogy a történet érdekfeszítő legyen. Mindegy, milyen műfajba tartozik. A jó színész tudja, vagy ha nem tudja, előbb-utóbb rájön, hogy nem lehet jó, ha a szerepe, a szituációi és a történet, amiben játszik nincsenek jól kibontva, jól megírva. Egy jó író mindennek az alapja. Annyira vagy jó, amennyire az íród jó.

-A magánéletében is egy íróval kötött házasságot. 

-Inkább zúgok bele az íróba, mint a filmbéli partnerembe. A férjemnek odaadok minden forgatókönyvet, amiben el készül vállalni egy szerepet.

-Ha azt mondja, hogy ne játsszon az adott filmben, megfogadja a szavát?8167.jpg

-Bárcsak többször fogadtam volna meg. Tényleg. A figyelmeztetései mindig bejöttek. 

-Szívesen dolgoznának együtt?

-Igen, szeretnénk. Mindig gondolkodunk ötleteken, amik mindkettőnknek a kedvére lennének. 

-Már kamaszként is színésznő akart lenni. Valóra váltak az álmai. Mennyire másmilyen a showbiznisz ahhoz képest, mint amilyennek elképzelte?

-Nem voltam tele irreális ábrándokkal. 18-19 évesen kezdett képviselni engem egy ügynök, úgyhogy nem voltam már olyan fiatal, mint sokan, akik ennél korábban belevetik magukat a szórakoztatóiparba. Húszas éveim közepén-végén kezdtek jönni a szerepajánlatok rendszeresen és az igazat megvallva előnyömre várt, hogy nem túl korán zuhant rám a hírnév.

-Milyen előnyei voltak ennek?

-Hát például az, hogy nem függesz a népszerűségtől. Az ismertség nem olyan fontos, mert megtanultál már nélküle élni felnőttként. Megszoktad, hogy nem vagy híres. Én el sem tudnám képzelni, milyen lett volna, ha mondjuk 14 évesen mindenki engem kiált ki ilyen-olyan üdvöskének, meg sztárjelöltnek. Az ilyen korai celebeknél nagy nyomást jelent, hogy korán kialakítanak egy imázst magukról és utána minden erejükkel azon vannak, hogy azt megőrizzék, fenntartsák. Főleg akkor nehéz ez, amikor még túl fiatalok és úgyis annyit fog változni a személyiségük.

-Ez egy csapda, nem? Ilyenkor válnak  a celebecskék bulizó, italozó hollywoodi léhűtőkké.

-Már a húszas éveim elején is arra vágytam, hogy "komolyan" ünnepeljenek, azért, hogy milyen jó színésznő vagyok. Vagyis a teljesítményemét, nem pedig a botrányokért. De ez nem így volt megírva. Csak később jött meg az elismerés.

-2004-ben, amikor feltűnt Jack Nicholson oldalán a Minden végzet nehéz című vígjátékban. 

-Sokkal szabadabban élhettem az életem, míg nem voltam ismert. Nyugodtan berúghattam és nyugodtan elronthattam dolgokat. Nem lett belőle téma a sajtóban.

-Mennyire stresszes, amikor dolgozik?

-Néha az vagyok. Főleg a forgatások első napján. Vagy ha egy nagy tekintélyű színészkollégával dolgozom először, akire felnézek és akit imádok. "Mi van, ha elszúrom a jelenetet?" Persze egy bizonyos adag feszültség jól jön, mert ez élteti a színészt, ettől éber, ettől lobog a tüze. Ahogy öregszem, egyre jobban tudom kezelni ezt a fajta lámpalázat.

-Nicholsonnál is nagyon a torkában dobogott a szíve?

-Szörnyű helyzet volt. Nagyon be voltam rezelve. 

-Hogyan vetkőzte le az idegességét?

-Sehogy.

-Jack nem próbálta megnyugtatni?

-Akármit próbálhat, nincs hatása. Nem működik. Azért ő mégiscsak Jack Nicholson! Nem akárki. Hogyan vonjam meg a vállam és lazuljak el? De egyébként nagyon édes volt. Nagyon kedvesen viselkedett velem.

-Nem próbálja ilyenkor itallal levezetni a feszültséget?

-Egy 16 órás munkanap kezdetén nem igazán jó döntés alkoholizálni. A forgatási napok bizony ilyen hosszúak. Hajnalban már a sminkszobában ülünk. Van azonban egy módszerem: néha énekelek vagy próbálok valamilyen más módon aktív maradni, hogy ne zuhanjak be egy sarokba, ahol csak azon morfondíroznék, hogy mennyire stresszes vagyok. Egyébként a színészek nagy részével, akikkel szerencsém volt dolgozni, remekül éreztem magam. Nem panaszkodhatom e tekintetben.

-A végeredménnyel hogyan egyezik ki? Könnyen meg tudja nézni a filmjeit?

-Nem igazán tartozik a kedvenc időtöltéseim közé a színészi játékom méregetése. Senkit nem ismerek a kollégák közül, aki úgy nézné meg egy filmjét: "Ó, milyen remek vagyok benne!" Volt azért egy kivétel: a Bérgyilkos a szomszédom egyik jelenetében megbotlottam. Akaratlanul. És benne hagyták a jelenetben, nem vágták ki. Ezen jót nevettem. 

-Ha gyerekei közül valamelyik azzal áll majd anyu elé, hogy ki szeretné próbálni a színészkedést, mit mondana neki?

-"Nem!" Ellenezném a dolgot. Az egyik lányom nagyon szereti a színjátszósdit. Néha úgy érezzük, benne van színészi hajlam, máskor meg úgy, hogy nem. Majd meglátjuk. Előbb járják végig az iskolát. 

-Az Ön szülei mit szóltak ahhoz, hogy színésznő lett? Elvégre apja jól kereső céges ügyvéd. 

-Biztos valami más pályára szántak. De engem semmi más nem érdekelt, csak ez a pálya. Amikor három éves voltam, egy előadás alatt felmásztam a színpadra, hogy produkáljam magam. De tudomást nem véve a sorsról, ami rendeltetett nekem, mégiscsak elmentem történelmet tanulni a Columbia Egyetemen. A drámaprofesszorom tanácsára elmentem egy meghallgatásra a legendás színészpedagógushoz, Uta Hagenhez. Beválogattak a Skittles cukorka reklámfilmjébe. A mai napig kapok pénzt a reklám sugárzásának jogdíjaiból. 

-Mi volt pályafutása legrosszabb pillanata?

-Azt hiszem az, amikor felkértek egy szerepre, amiben meztelenkednem is kellett volna. Elutasítottam az ajánlatot. De a producerek csak erősködtek, hívogatták az ügynökömet, meg engem is és alkudozni kezdtek. "Na jó, akkor csak a mellét." Nem. Végül odáig mentek, hogy műmellbimbó szerepeljen a szóban forgó snittben. Jelmezpróbán már voltam sokat. De mellbimbópróbán?!