2017. augusztus 22. kedd
Menyhért és Mirjam napja

Nem minden káros, ami poralapú

Ami por alapú vagy instant, az eleve rossz, káros és egészségtelen - vélik sokan. Pedig egyáltalán nem biztos, hogy ezek az élelmiszerek tele vannak vegyszerrel, tartósítóval, mesterséges színezékkel, ízfokozóval. Persze nem mindegy, melyik gyártó termékét vesszük le a polcról!

Az italporokkal szemben máig nagy az ellenérzés, pedig a tea, limonádé vagy jegeskávé italpor ugyanolyan szigorú biztonsági körülmények között készül, és ugyanúgy illeszkedhet az étrendbe, mint az egyelőre gyakrabban használt késztermékek. Ráadásul a minőségre odafigyelő cégek fogyasztóbarát termékei természetes alapanyagokból készülnek; sem mesterséges színezék, sem tartósítószer vagy ízfokozó nincs bennük, felhasználásuk pedig gyors, kényelmes; sőt, környezetkímélőbb és olcsóbb is mint az előre kikevert, palackos kiszerelésben kapható italoké - állítja Prohászka Ottó vegyészmérnök, élelmiszeripari technológus szakmérnök, a Tutti Élelmiszeripari Kft. tulajdonos-ügyvezetője.

 

„A silány minőségű termékek igencsak lehúzzák a por alapú élelmiszerek, azon belül is az italporok elfogadottságát, kedveltségét” – szögezte le a szakember.Szerinte a városi legenda igazságalapja pusztán azon gyártókra érvényes, akik az alacsony árat helyezik a minőségi alapanyagok és korszerű gyártási technológia elé. Ők azok, akik rossz minőségű és valóban káros íz-, színezék-, állagjavítókat használnak, olcsón árulják termékeiket és így ösztönöznek vásárlásra.

 

Mindezek mások kárára, valóban negatív reklámot csinálnak a por alapú élelmiszereknek, köztük a jegeskávé és jegestea italporoknak vagy az instant kakaónak. A fogyasztók jelentős hányada sajnos nincs tisztában azzal, hogy vannak gyártók, akik korszerű technológiával és minőségi alapanyagok használatával olyan portermékeket állítanak elő, amelyek egyáltalán nem tartalmaznak tartósítószert, mesterséges színezékektől és ízfokozóktól (pl. nátrium-glutamáttól) is mentesek.

 

Helytakarékos porok 

A minőségi italporok nem tartalmaznak több cukrot, mint az előre palackozott termékek,  az ár tekintetében is gazdaságosabbak, hiszen harmadannyiba kerülnek – köszönhetően például a gyártó fajlagosan alacsonyabb csomagolóanyag és logisztikai költségeinek és környezetkímélőbbek, mert egységnyi késztermékre vetítve például jóval kevesebb csomagolóanyag felhasználásával készülnek.

 

Logisztikai szempontból szintén óriási a különbség: 1 raklapra 600 liter kész jeges tea fér el, míg az azonos mennyiség elkészítéséhez szükséges italpor helyigénye 12-szer kevesebb, vagyis 92%-kal kisebb a raktározás költsége. Fontos tény az is, hogy a csomagolás felbontásáig a kész ital általában 1 évig áll el, míg az italpor dupla annyi ideig eltartható (tartósítószerek nélkül!). A portermékekhez egyébként technológiailag teljesen indokolatlan tartósítószert adni, mivel az alacsony víztartalom eleve lehetetlenné teszi a mikróbák elszaporodását. A folyékony termékek esetében viszont ennek nagy a veszélye, ezért is használnak gyakran különböző tartósítószereket.