Az istenek sportja

Ritmus.hu   •   2015. február 12. csütörtök 09:00

A skandináv mondák szerint a korcsolyázás az istenektől származik. Ennél racionálisabb elmélettel találkozhatunk a nemzetközi sporttörténeti írásokban. Ezek arról számolnak be, hogy a korcsolya ősének, a csúszó csontnak télen komoly szerepe volt a közlekedésben. Ennek köszönhető, hogy sokáig inkább a gazdasági életben játszott szerepet semmint a testépítésben. Magyarországon Széchenyi István tette divatossá a korcsolyázást úgy, hogy a sport társasági jellegét hangsúlyozta.

A téli sportok közül az egyik legnépszerűbb családi program a korcsolyázás, hiszen könnyen, különösebb anyagi ráfordítás nélkül elérhető és felnőttnek, gyereknek egyaránt remek szórakozást kínál. Sokan akkor fedezik fel újból a siklás örömét, amikor a gyermekük 3-4 évesen megkapja első korcsolyáját. A jégen felhőtlenül száguldozó, játszadozó kamaszok mellett gyakran látni mosolygó családokat és egymásba karoló idősebb párokat, hiszen ez olyan, mint a biciklizés. A korizást sem lehet elfelejteni, sem megunni.

Az északi kezdet

Az első korcsolyákat a rénszarvas és a ló lábszárcsontjából köszörülték és a szánszerű talpakat szíjakkal erősítették a cipőhöz. A csontkorcsolya-leletek kora azt bizonyítja, hogy már az őskorban is korcsolyáznak az emberek, különösen az északi államok lakói. Az ősskandináv Frithiof-mondából pedig az derül ki, hogy a korcsolyát a vikingek már 700 esztendővel ezelőtt ismerték.
A legrégibb írásos emlékek szerint 1570-ig elsősorban közlekedési eszközként használták a csontkorcsolyát azokon a vidékeken, ahol huzamosabb időre a tavak, folyók befagytak: Hollandiában a csatornákon, Norvégiában a fjordokon, Svédországban és Finnországban pedig a jéggel borított tavakon viszonylag gyorsan nagy távolságokat lehetett megtenni segítségükkel. A későbbi fába erősített vasélű korcsolya állítólag Izlandról származik, míg a mai acélpenge Hollandiából.
A száguldás élménye mindig is magával ragadta az embereket; a középkorban már versenyeket is rendeztek és különféle játékokat is játszottak a jégen. Vannak például a 16-17. századból származó holland festmények és rézkarcok, amelyeken a mai jégkoronghoz hasonló játékokat örökítettek meg. Az északi népeknél a gyorsaság és távolság volt a szintmérő, míg a kisebb tavakkal rendelkező országokban a kedvtelésből begyakorolt tánclépésekből, forgásokból, ugrásokból kifejlődött a műkorcsolyázás.

Örömsiklásból versenysport

A 18. században néhány költő is felfedezte a jégen való siklás kecsességében rejlő szépséget és izgalmat. Goethe vagy Herder például nem csak szívesen korcsolyázott, verseikben is megörökítették ennek a téli sportnak a világát így népszerűsítve azt, amely a század végére Németországban elismert testedzéssé vált. J.C. Guts-Muts 1793-ban az ifjúság testedzéséről szóló művében azt írta: „Nem ismerek szebb gimnasztikát, mint a korcsolyázást. A tiszta levegőn és hidegben való mozgás jó hatással van a test és a szellem egészséges fejlődésére.”
Míg nyugat- és Észak-Európában már 17-18. században hódított a sport, Magyarországon csak a 19. században indult útjára. Addig úgy vélték, hogy a nők és az ifjú hölgyek számára kifejezetten káros a korcsolyázás: Mária Terézia 1777-ben kiadott Ratio Educationis rendelete például a diákokra nézve veszélyes tevékenységként beszél erről és az úszásról is. A 19. században azonban már nálunk is közkedvelt téli társasági eseménnyé vált elsősorban a Balatonon és a Duna jegén. Sőt, 1867-ben a világ első leghíresebb műkorcsolyázója, az amerikai Jackson Haines is ellátogatott, hogy a befagyott városligeti tavon mulattassa a pesti közönséget. Az 1892-ben megalakult Nemzetközi Korcsolyázó Szövetségnek is alapító tagja volt Magyarország. 1893-ban pedig gróf Csáky Albin közoktatási miniszter elrendelte, hogy az iskolák gondoskodjanak tanulói jégpályákról és ösztönözzék, hogy a diákok korcsolyázzanak.
A nemzetközi szövetség létrejötte komoly lendületet adott a versenysportok – a gyorskorcsolya és a műkorcsolya – kialakulásának: ettől fogva jegyzik a csúcseredményeket és 1893 óta minden évben rendeznek világ- és Európa-bajnokságokat.

Vigalom és kikapcsolódás

Bár a versenyzést gyerekként kell elkezdeni, a korcsolyázás alapjai viszonylag könnyen elsajátíthatók akár felnőtt korban is, a kitartó gyakorlás során pedig a mozdulatok egyre tökéletesebbekké válnak.
A szabad levegőn való könnyed csúszkálás öröme egyaránt élmény a legfiatalabbaknak és az idősebbeknek is. A jégkorcsolya elsősorban a láb – comb és vádli – izmait, és a farizmokat tornáztatja. Kezdő korcsolyázók gyakran panaszkodnak izomlázra, vagy bokafájásra, ez azonban később a mozdulatsor beidegződésével már nem fogja beárnyékolni a korcsolyázás örömét.
A téli levegőn végzett harmonikus testmozgás fokozza a stresszel szembeni ellenálló képességet, serkenti a vérkeringést, segíti a légzőrendszer és az immunrendszer működését, valamint számos krónikus betegség, például az asztma rehabilitációjában is hasznosnak bizonyult már. De főképpen remek szórakozás és kikapcsolódás együtt korcsolyázni a jégpályákon vagy megfelelő (legalább 10-12 centiméteres) jégvastagság esetén cikázni a befagyott tavakon, ahol a természetben élvezhetjük a siklás szabadságát.