Isaach De Bankolé imádja a magyar termálfürdőket
59 évesen simán letagadhatna tízet. Elefántcsontparton nőtt fel, Párizsban fedezte fel egy rendező az utcán, majd Jim Jarmusch csinált belőle kultikus karakterszínészt, aki után Hollywood is kapkod. Imázsa elválaszthatatlan a pókerarcú alakításaitól, de az életben nevetős figura. Az irányítás határai, a Casino Royale, Az utolsó boszorkányvadász, a Manderlay, a Szellemkutya, a Szkafander és pillangó című filmek sztárja szép emlékekkel rendelkezik Magyarországról, amióta a Hortobágyon forgatta a Délibáb című filmet.
-Mennyire meghatározóak afrikai gyerekkora évei?
-Tizennyolc éves koromig éltem ott. Emiatt kötődök nagyon a földhöz. A talajhoz.
-Ami ott elég piros.
-Főleg Elefántcsonparton. A Trashville ("Szemétker") nevű középosztálybeli negyedben laktunk, ahol mindig a dolgok sűrűjében volt az ember. Az utcákon tömeg, az épületek zsúfoltak. Csak enni és aludni jártam haza. Még a házi feladatot is az utcán kellett megírni, mert ott voltak a köztéri lámpák fényei. Később színészként is ott magoltam a szövegeimet, amikor Franciaországból hazalátogattam olykor.
-Voltak arrafelé bandák?
-Naná. Hetente kétszer megmérkőztünk a másik kerület focicsapatával. Átmentünk hozzájuk verekedni. Rendszeresen le voltak egyeztetve az összecsapások időpontjai. Tizenkét évesen én mentem az erdőbe a haverokkal, hogy lejegyezzem papíron, melyik bunyót ki nyerte.
Párizs, szeretlek
-Hogyan lett „helyi vagányból” színész?
-Huszonhat évesen a párizsi Café de Flore-ból kilépve éppen átkeltem az utcán a Saint-Germain-des-Prés-ben, amikor valaki utánam kiáltott. Gérard Vergez rendező volt. Azt mondta, hogy Péntek szerepére megfelelő lennék a Robinson Crusoe-ban. Csak annyit feleltem, hogy nem tudom mi az és egyébként sem vagyok színész. Azt mondta, a közelben lakik és szívesen adna nekem egy példányt a könyvből.
-Nem gyanakodott, hogy ez a fickó talán csak fel akarja szedni ezzel a dumával?
-Megfordult a fejemben. Elvégre a környék mindig tele volt melegekkel. Ha akar valamit tőlem, benyomok majd neki egy balegyenest. A lakásában két órát mesélt a filmtervéről. Hazavittem a könyvet, Michel Tournier első művét, a Vendredi ou les Limbes du Pacifique-t (1967). Ez volt az első regényolvasmányom! Hajnali öttől estig, egy ültő helyben végigolvastam. Egészen fellelkesültem. Szóval színész is lehet az ember és történeteket is mondhat így! Remek! Két hétig álmodoztam. Aztán kiderült, a producerek nem akarnak olyasvalakit, aki sosem játszott filmekben. Hát visszamentem a pilótaképző iskolába.
Amikor a családom megtudta, hogy színész akarok lenni, kitagadtak. Apám, aki poligám volt, három feleséggel, nagy családi gyűlést tartott. Megvonták tőlem az apanázst. Anyám kiállt mellettem: „Ha Isten azt akarja, hogy színész legyen, akkor az lesz.” Anyám titokban küldött nekem némi pénzt.
Délibábos Hortobágyon
-Milyen tapasztalatokat szerzett Magyarországról, amikor nálunk forgatott?
-Budapest Párizsra emlékeztetett. Pesten egy apartman-hotelben helyeztek el a zsidó negyedben. A pusztától pedig elámultam. Gyönyörűnek láttam. Egy szállodában laktam a Hortobágyon, voltak ott lovak és termálvíz. Utóbbi csodákat tett velem. Volt már két lézeres térdműtétem, és éppen azon gondolkodtam, hogy újra megműtetem, mert fájtak. A termálvíz rendben tette! A fivéremnek is hasonló gondjai vannak, ajánlottam neki, hogy menjen magukhoz Magyarországra.
-Mennyi időt tartózkodott nálunk?
-Három hónapig voltam ott. A filmben egyébként volt egy jelenet, amikor dzsippel furikáztunk. Majdnem balesetet szenvedtünk, mert a puszta hepe-hupás is, nem csak sima.
Pókerarccal, hidegvérrel, öt útlevéllel
-Nem zavarja, hogy legismertebb szerepeiben alig szólal meg és rezzenéstelen pókerarccal néz? Holott a való életben eléggé mosolygós figura.
-Első ismert francia filmem, amiért César díjat kaptam, a Black Mic Mac (1988) vígjáték volt és óriási sikert aratott az összes francia-ajkú országban. Ott tehát ismerik a másik arcom is. Pontosan az izgat, hogy a filmekben olyan figurákat alakíthatok, akik másmilyenek, mint amilyen a valóságban vagyok.
-Jár még meghallgatásokra vagy már kifejezetten keresik a rendezők?
-Nem vagyok hajlandó próbajátékokra menni.
-Ezt Jarmusch filmje, Az irányítás határai sikerének köszönheti?
-Korábban kezdődött ez. A filmesek többsége azért keres meg, mert ismeri a munkáimat és rám gondolt egy szereppel kapcsolatban. Szívesen találkozok a rendezővel, átbeszéljük a szerepet, de arra, hogy egy videókamera számára előjátsszak, erre már nem vagyok kapható. Volt már, hogy nem kaptam meg egy-egy szerepet emiatt.
-Főleg Hollywoodban vagy Európában?
-Európában is.
-Egyébként hol lakik?
-New Yorkban, Harlemben. Lassan már 17 éve.
-Melyik ország állampolgára?
-Van amerikai, francia és elefántcsontparti útlevelem.
-Háromszoros állampolgárság... Ez megengedett?
-Talán nem, de nekem akkor is van három útlevelem. Még egy negyedik útlevelem is volt annak okán, hogy a nagyszüleim Nigériából származnak. És volt egy benini útlevelem is. Tehát összesen öt.
Jarmusch Zrt.
-Hogyan ismerkedett meg Jarmusch-sal?
-Mivel értettem a számítógépekhez egy filmforgalmazó cég szerződtetett, hogy komputerizáljam a rendszerüket. A főnök gondolt egyet és elküldött Cannes-ba, nézzek szét, mit lenne érdemes kiadniuk videón. Az 1984-es fesztiválon az egyik első alkotás, amit láttam, a Florida, paradicsom volt. Egyből tudtam, hogy óriási film. Még aznap a tengerparton belebotlottam Frederic Mitterandba, aki nyíltan meleg. (2009 és 2012 között kulturális miniszterként szolgált, 2005-ben önéletrajzi regényt írt a Bangkokban kiskorú fiúkkal folytatott szexuális kalandjairól - K.L.) Leszólított. Akárcsak annak idején Gérard Vergez. Kezembe nyomott egy meghívót egy partira, amit a Cannes fölötti dombokon tartottak egy villában. Hatalmas tömeg volt. De Jimet kiszúrtam a sokaságban. Mindenki körülötte legyeskedett. Én is megkaptam a két percemet. Vittem magammal egy arcképet, elregéltem, hogy színész vagyok, és átadtam a fotóm. Névjegykártyát cseréltünk. Párizsból aztán küldtem neki egy formálisabb levelet, de sosem kaptam választ rá.
Három évvel később, 1987-ben éppen visszajöttünk Camerunból, ahol leforgattuk Claire Denis-vel a Chocolat (1988) című filmet. Ő korábban Wim Wenders assisztense volt, akárcsak Jim. Jim meglátogatta Claire-t '88 januárjában, amikor a filmünket erőltetett tempóban vágta, hogy elkészüljön vele a cannesi filmfesztiválra. „De hát én ismerem ezt a fickót!”, mondta Jim, amikor meglátott a vágóasztal monitorán.
-Az irányítás határai igencsak titokzatos alkotás. Jarmusch mennyire adott iránymutatást a film jelentésére vonatkozóan?
-Egy nap megkeresett azzal, hogy készül egy filmre, ami drága, nem nagyon jön rá össze a pénz, de szeretne csinálni valamit. „Láttam egy nagy tornyot Madridban. Ez megvan. Meg te is megvagy. Ebből indulnánk ki.” Elutazott, két hét múlva megjelent egy húsz oldalas írással. Igent mondtam rá. Erre kidolgozott egy 50 oldalas irományt. És elkezdtünk forgatni. „Jim, miért iszik a főhős két eszpresszót?”„Ezt tőled lestem. Te is ezt csinálod”, felelte.
-Általában milyen beszélgetései vannak vele? Magasröptűek vagy csak a filmre koncentrálóak?
-Sosem arról van szó, hogy bevonulunk egy szobába és felolvassunk a párbeszédeket. Az éppenséggel másodlagos. Beszélgetünk művészetről, zenéről, vagy akár egy újságcikkről. Elég tartalmat és ideát plántál beléd, hogy azt hasznosítani tudd a szerepedben. Azért szeretek Jimmel dolgozni, mert nem érzem azt, hogy dolgozom. Csak a pillanatban létezünk.