2024. április 20. szombat
Tivadar és Odett napja

Diktátorok kedvenc ételei 2.

Megdöbbentő, hogy míg a diktátor a legnagyobb jólétben tömte a fejét, addig népük legtöbbször éhen halt! Volt azonban köztük olyan perverz alak, akinek kifejezetten attól jött meg az étvágya, ha másokat látott éhen halni, vagy csonkoltan szenvedni; megint más pedig szó szerint emberhúst evett! A fene a gusztusukat!

Kim Dzsong- il7158.jpg

Imádta a cápauszonylevest, de a kutyahús leves is a kedvencei közé tartozott. Utóbbiról úgy tartotta, hogy ez ad neki immunitást és vitalitást. Mégis 70 évesen halt meg.

1994-től 2011-ig állt Észak-Korea élén, mint a legfelsőbb vezető. Míg a személyi kultusza ápolásával volt elfoglalva, a kommunista ország gazdaság összeesett, és milliók éheztek éveken át. Ő viszont minden jó falatot megkapott, amit szeme és szája megkívánt. Állítólag egy csapat nő vigyázott rá, hogy a rizs minden darabja, amit felszolgálnak neki, egyforma legyen mind színárnyalatban, mind formában és méretben. 

 

7159.jpgPol Pot

Uralkodása alatt legalább 2 millió ember lett kivégzés áldozata, vagy rogyott össze és halt meg attól, hogy agyondolgoztatták és agyonéheztették.

A kambodzsai kommunista rezsim, a Khmer Rouge (Vörös Khmerek) hírhedt népgyilkos vezérének egyik kedvence a kobrapörkölt volt. Nem vetette meg a vaddisznóhúst, az őzhúst, a friss gyümölcsöket, a brandyt és a kínai borokat sem. Míg ő fényűző lakomákat tartott, a földeken dolgozó parasztok csak rizst ehettek, ha egyáltalán volt mit enniük. 

 

François “Papa Doc” Duvalier7160.jpg

Haiti közutálatnak örvendő vezetője eredeti szakmáját nézve orvos volt. Már fiatalon cukorbetegséggel és szívproblémákkal küszködött. Semmi olyasmit nem ehetett, ami rosszat tehet a szívének. Az 1950-es években, amikor hatalomra került, reumát is megállapítottak nála. 1971-ben, uralkodása utolsó évében feleségének kanalanként kellett belediktálnia az ételt. 

A vacsora utáni szórakozás netovábbja számára az volt, hogy bement a börtönbe és egy kémlelőlukon keresztül gyönyörködött abban, ahogy a rendszer ellenségeit kínozzák. Hiába volt betegeskedő ember, ettől bezzeg nem fordult fel a gyomra. Uralkodása alatt 30 000 embert lőttek agyon, tartóztattak le és kínoztak halálra a "rendfenntartó" erők.

 

7161.jpgFrancisco Macías Nguema 

Egyenlítői Guinea diktátoráról olyan hírek terjengtek, hogy kannibál és emberi koponyákat tárol a mélyhűtőjében. Becslések szerint országa lakosságának mintegy 30-60 %-át vagy megölte vagy emigráció kényszerítette, főként az értelmiségieket, akik felszólaltak ellene. 

A nőnemű cannabis növényből, mimóza hozzáadásával főzetett magának teát, ami kellőképp pszichedelikus állapotba hozta. 

 

Idi Amin7162.jpg

Katonai puccsal jutott hatalomra, uralkodása alatt 300 000 lakost mészároltak le. Az ugandai diktátor naponta 40 narancsot is megevett, mert hitte, hogy ez a "természet viagrája". Szerette még a roston sült kecskét, a maniókát és a köles-kenyeret. Átvette a britek szokását is és délután teázott.

Szaúdi száműzetése éveiben sok pizzát evett, és előszeretettel rendelt csirkét a KFC-ből.

És ezt olvasta?

Ritmus a Facebookon

Legolvasottabb a rovatban