Magatartás, kultúra és lélek
Levente Pétert a hetvenes évek gyermekei Móka Mikiként ismerik leginkább. A fiatalabbak gyermekszínházi előadásai, lemezei rádió- és tévéfelvételei révén éppúgy találkozhattak vele, mint az általa megalkotott magatartáskultúra filozofikus tanítójaként. Nemrég átvehette a Magyar Érdemrend középkeresztjét a felnövekvő nemzedékek érdekében végzett több évtizedes sokoldalú munkássága elismeréseként.
„Pazarlás csak ösztönlényként lökődni, vagy észlényként lökdösődni,
hasznosabb társaslényként egyensúlyozni.”
NÉVJEGY
Levente Péter
1943. május 20-án született Nagyváradon
1961–1965 között az Állami Bábszínház Színészképző Stúdiójában tanult
1965–1979 között az MTV Zsebtévéjének Móka Mikije.
Tagja volt többek között az Operettszínháznak, színész-rendezőként dolgozott a Mikroszkóp Színpad gyermekrészlegénél, főszereplője és rendezője volt a Magyar Rádió Ki kopog? című sorozatának, és az MTV Égbőlpottyant meséinek.
1986 óta művésztanárként szakmódszertani előadásokat tart Magatartáskultúra – egyéniség – személyiség – személyesség címmel.
1998-2012 között az Evangélikus Hittudományi Egyetem Hittanárképző Tagozatának meghívott tanára a Nyíregyházi Tanárképző Főiskolán.
1968-ban feleségül vette Döbrentey Ildikót. Három gyermekük született; Domokos (1969), Dóra (1978) és Márton (1982). Két fiuk tragikusan korán, még csecsemőként elhunyt, csak leányukat nevelhették fel.
Néhány díja: 1981-ben Ifjúsági Díjat, 1984-ben Jászai Mari-díjat, 1987-ben Gyermekekért Díjat kapott. 2002-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, 2013-ban a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntették ki.
Jó éve 2013?
Nekem minden évem jó. A százból most ennél tartok éppen. Már csak 29 év van vissza, úgyhogy észnél kell lennem. Nem szabad pazarolni sem lelki, sem szellemi, sem materiális szempontból. Ez a legfontosabb mondanivalóm. Pazarlás csak ösztönlényként lökődni, vagy észlényként lökdösődni, hasznosabb társaslényként egyensúlyozni. Én erre törekszem.
Lefordítható ez a mindennapokra?
Például igyekszem előre köszönni az óvodástól az aggastyánig mindenkinek. Ráadásul a napszaknak megfelelően és még véletlenül sem NDK generálszaftos csókolommal. Kezét csókolommal pedig annak a hölgynek, aki kiérdemli.
Mert az egyszerű csókolomnak sehol nincsen helye?
Dehogynem. A szerelmeseknél. Két nyelves csók között.
Azt írja a honlapján, hogy a célja „a lélek felől közelítő nemesedés, utódaink felvértezése az aljasodás és a cinizmus kísértései ellen”. Ennyire rossz a helyzet?
Az nem kifejezés. A krumplicsírák már régen a plázában vannak, mások meg a számítógépek előtt. A lélek kiürülőben, a szellem homályosodik. Ezért kezdtem a nyolcvanas években viselkedéskultúrát tanítani főiskolákon. Dr. Kopp Mária mondta erről egy előadás után, hogy valójában nem is viselkedéskultúra, hanem magatartáskultúra. Hiszen arra a hármas egységre épül, amely három viselkedési fázist különböztet meg: az ösztönöst, az eszest és a társast. Az első az ösztönlény, azaz a „Homo ökologicus”, aki csak viselkedik. A második fázist már sokkal kevesebben érjük el, ez az észlény, a „Homo ökonomicus”, akinek már magaviselete is van. A harmadik fázisba azonban még kevesebben jutnak el, hiszen az, az érett felnőttség állapota, a „Homo ökumenicus”, aki magatartásra törekszik társaslényként.
Mi kell ehhez?
A magatartáskultúra hármas szabályából az első az életben maradni parancsa. Ez a test karbantartása. A második az eredményes lét. Ez a szellem folyamatos frissítése. A harmadik az emberi méltóságunk őrzése, bármilyen körülmények között. Ez a lélek feladata.
Nézzünk egy másik hármas egységet. Korábban azt mondta, hogy Levente Péter alkohol-, dohány- és nőfüggő. Melyik érvényes ma is?
Mindegyik. Ezt egyfajta provokációnak szántam az olyan törekvésekre válaszul, hogy például erkölcstant csak az taníthat, aki nem iszik, nem dohányzik és más nőre rá se néz. Hát erre én azt mondom, hogy mégiscsak engedjétek hozzám a gyerekeiteket. Minden korosztályt tanítok az óvodástól az egyetemistáig. Mértékkel dohányzom, mértékkel iszom és bókolok a nőknek. Igaz, a dohányzás már csak derűs pipázásban merül ki, az italtól soha életemben nem voltam részeg, és a nőket továbbra is csodálom. De csak egyetlen nőnek udvarolok negyvenhat éve, az pedig a feleségem, Döbrentey Ildikó.
Hetven éves, de évtizedekkel fiatalabbnak tűnik. A betegségek elkerülik?
Szerencsére a nagyobb bajok igen. Persze mindig volt az életemben valami kis problémám. Hol sérvvel műtöttek, hol a mandulámat vették ki, hol az orrsövényferdülésemet hozták rendbe. De sosem voltam betegállományban. Az Úristen kegyelméből minden bajomat tudtam úgy kezelni, hogy a közönségem ebből soha semmit ne vegyen észre.
Hogy tartja karban magát?
A titok abban áll, hogy ép lélektől gyarapodik a szellem és gyógyulhat a test. Háromfelé tartom felelősnek magamat. Elsősorban önmagam felé, azaz ne legyen lelkiismeret furdalásom, bosszúvágyam, kisebbrendűségi, felsőbbrendűségi érzésem, legyek teljesen rendben önmagammal. A második, akinek felelősséggel tartozom, az életem párja. A harmadik pedig, akivel elszámolok nap mint nap, az Isten. Mindez azért fontos, mert alapvetően egy születetten agresszív, bosszúálló, irigy alaptermészetű ember vagyok, azaz akár egy diktátor is lehetett volna belőlem. Ha nem Döbrentey Ildikóval találkozom, és nem volnék egyistenhívő keresztény, már akasztófán lennék. Vagy a pokolban.
Ehhez képest már negyvenhat éve több nemzedéknyi gyermek kedvence. Ráadásul még mindig sokan az egykori Zsebtévé Móka Mikijeként ismerik, holott már 1979-ben lemondott erről a szerepről. Ezt hogy éli meg?
Én nem nosztalgikus jelenségként létezem, hanem retro élményként. Nem egy összefonnyadt, elszállt, elpukkadt léggömb vagyok, hanem egy borostyán, ami a sötétben is, olykor betemetve, máskor félredobva is gyökeredzik, fel-feléled, kánikulában és ordas fagyban is. A művészi feladatok mellett magatartáskultúrát tanítok és közéleti szereplőként lelkiderűgyakorlatokat tartunk Ildikóval. Ami szükséges, amire felkérnek.
A tévében viszont alig látni. Nem hiányzik?
Dehogynem. A mi műfajunk, Döbrentey Ildikó, Gryllus Vilmos, Levente Péter színe hiányzik a palettáról. Hiszem, hogy áldás volt és van a munkáinkon. Azért van ennyi energiám, mert nem akarom megváltani a világot. Csupán arra teszek kísérletet, hogy az elviselhetetlen egyéniségemre megpróbálok pozitív személyiséget építeni, hogy akikkel nap, mint nap találkozom, azoknak épülésére szolgáljak és ne rombolására. Úgy vagyok a televíziózással is, hogy időnként el kell tudni engedni dolgokat. Mert tudja, mi jön a megbocsátó szeretet után?
Mi jön?
Az elbocsátó szeretet.